Terhességi teszt pozitív

Amennyiben a terhességi teszt pozitív, akkor a párok legtöbb esetben repkednek a boldogságtól.

Így voltam ezzel én is, illetve a feleségem is.

Gyermek születése minden szempontból egy hihetetlen élmény, de számtalan esetben nem csak pozitívumokkal jár, amit a párok vagy nem akarnak vagy nem tudnak felmérni, amikor az a bizonyos csík megjelenik a terhességi teszten.

Hiába vagyok párkapcsolati tanácsadó, párkapcsolati mediátor, gyermek és ifjúságvédelmi specialista, gyermeknevelési specialista, a könyvek mit sem értek rutin nélkül az első gyermek érkezésekor.

Legfőképpen azért, mert nem volt semmilyen segítségünk, sem Magyarországon, sem akkor, amikor Ausztráliában vagy Egyiptomban éltünk. Ráadásul külhonban még a barátok, ismerősök is komoly hiányt jelentettek, arról ne is beszéljünk, amikor egy gyerekorvost kellett felkutatni, akiben bízhatunk is, az már komoly kihívást jelentett.

Sajnos azt kell mondanom, hogy számtalan esetben akkor sem egyszerű, ha Magyarországon élünk, hiszen amit eddig megtehettünk, az már a múlté. Olyan elemek kerülnek az életünkbe, amikkel soha nem találkoztunk.

Mik ezek terhesség alatt?

• rosszullétek
• fáradtság
• hányinger
• stressz
• súlygyarapodás
• ingerlékenység
• szexuális vágy emelkedése vagy csökkenése
• támogatottság elmaradása
• kiszolgáltatottság
• elhidegülés
• korábbi életünk egy pillanat alatt 180 fokot vált

Nézzük meg a szülést követő időszak jellegzetes problémáit párkapcsolati szemszögből:

• továbbra is maradhat a kiszolgáltatottság
monotonitás
• alvás hiány
• folyamatos koncentráció a babára
• további elhidegülés
• tipikus hiba, hogy a gyermek beköltözik a hitvesi ágyba
szexuális együttlétek elmaradása
• kimerültség a 24 órás helytállás miatt
• párkapcsolati feszültség fokozódása
féltékenység kialakulása
külön alvás a párunktól
• csökkenő közös programok
• totális eltávolodás
• legrosszabb esetben válás

Természetesen nem szabad megijedni, vannak párkapcsolatok, házasságok, ahol a fentiekből csak egy-egy jelenik meg, és azt is jól megtudják ugrani a párok, de legtöbb esetben nehézségekbe ütköznek a párok.

Abban az esetben, ha ötnél több jellemző az Önök párkapcsolatára, akkor érdemes komolyan elgondolkozni, hogy mi is lehet a megoldás? Érdemes e párterapeutához fordulni?

Miért nem jó húzni az időt, legfőképp akkor, amikor a terhességi teszt pozitív?

Legfőképpen azért nem, mert az idő ezt a fajta problémahalmazt nem oldja meg, ezért érdemes a lehető leghamarabb lépni, és megkeresni a legképzettebb párterapeutát. Oldalakat lehetne írni, hogy miért nem oldódik meg magától, de minden párkapcsolat specifikus, kinek ezért nehezebb, kinek azért.

Mik a legáltalánosabb nehézségek az a bizonyos terhességi teszt pozitivitását követően?

• szexuális eltávolodás, akár totálisan
• kommunikációs problémák
• intimitás csökkenése, majd megszűnése (érintés, csók, ölelés)
• én idő – mi idő elvesztése
• megcsalás

Miért félnek segítséget kérni a párok, ha már Ők is belátták, hogy akár válás is lehet a vége?

Őszintén bevallom, hogy nem tudom a választ. A párterapeuta nem harap, nem bánt, nem hibáztat, mindössze a megoldást tálalja „aranytálcán”. Pedig rettentően fontos, hogy mihamarabb szakszerű, tapasztalt, hatékony párterápiára vegyék magukat rá a párok, mert egyébként további mélyrepülésben fog részt venni a párkapcsolat, házasság.

Bajban van a párkapcsolatom, mennyi idő alatt lehet rendbe hozni?

A válasz szintén nem egyszerű, de nem lehetetlen. Abban az esetben, ha még nincs óriási bajban a párkapcsolat, akkor 5-8 alkalom elegendő szokott lenni, hogy újból minden a legnagyobb rendben legyen. Amennyiben a párok húzták az időt, úgy gondolkoztak, hogy „Ej, ráérünk arra még!”, akkor is 10 alkalom szinte mindig elegendő.

Kezdjenek el kérem gondolkozni! Várnak még pár hónapot, esetleg néhány évet, majd elválnak, károsulnak önmaguk a párok, a gyermekekről ne is beszéljünk, tönkre megy az egész család. Másik lehetőség, rászánnak 10-12 órát a boldogságuk, a családi egység megmentésére, és élnek tovább boldogan, mint ahogy azt a mesében szokták írni.

Hogyan válasszunk párterapeutát?

Legfontosabb, hogy legyünk körültekintőek, olvassunk utána a kiszemelt párterapeutának, magam ellen beszélek, de azt ajánlom, hogy több szakember honlapját olvassák el, nagyon fontos, hogy nézzék meg milyen vélemények olvashatóak az adott párterapeutáról.

https://kapcsolatspecialista.hu/velemenyek/

Online párterápia előnyei és hátrányai:

Nem ismerek hátrányokat! Miért? Több mint 20 éves pályafutásom alatt már több száz online párterápián vagyok túl, és szakmailag csak támogatni tudom. Lehetne írni arról, hogy nem kell utazni, nem szükséges parkolót keresgélni, nem fogy az üzemanyag, nincs időveszteség, de ez engem nem hoz lázba. A legfontosabb, hogy körülbelül 20-30 %-kal gyorsabban tudunk haladni online párterápia keretein belül.

Részletesen itt tud olvasni az online párterápiáról:

https://kapcsolatspecialista.hu/parterapia-parkapcsolati-tanacsadas-online/

Abban az esetben, ha személyes párterápiáról szeretne olvasni, itt teheti meg:

https://kapcsolatspecialista.hu/parterapia-szemelyesen/

Szeretnének megismerni?

Az alábbi linkre kattintva megtekintheti a „Rólam” aloldalt.

https://kapcsolatspecialista.hu/rolam/

Megoldás: Nagyon fontos a korai felismerés, a párkapcsolati probléma beazonosítása, párterapeuta segítéségét kérni, amíg nem késő.

Módszer, amit eredményesen használok

Számtalanszor szükség lehet az életben, párkapcsolatban, egy segítő kézre. Párkapcsolati és házassági tanácsadói képzések elvégzését követően olyan tudás birtokába kerültem, amivel hatékonyan, gyorsan, illetve magas szinten tudok azon pároknak segíteni, akik éppen nem találják a megfelelő utat, elfáradtak, esetleg kiégtek. Segítek a helyes útra visszatalálni, a sérelmeket feldolgozni, a boldogságot újra megélni.

Segítséget kérni nem szégyen, az élet ezernyi szegletében szükség lehet rá, ezért, amennyiben párkapcsolati problémákkal áll szemben, nyugodt szívvel keressen meg.

Szlogenem: „Esély a párkapcsolatnak, esély a harmonikus életre.”

Cikk megosztása:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük