Párterápián erről is beszélhetünk!

Számos téma van, ami szorongást és idegességet vált ki az emberekből. Gyakorta előfordul, hogy ezeket a gondolatokat vagy érzéseket a saját társunkkal sem osztjuk meg. Vagy soha nem is beszéltünk még róluk, vagy már tapasztalatból tudjuk, hogy feszültségforrásnak számít, így fel sem hozzuk a témát.

A problémák elhallgatása, elnyomása rövid távon működő stratégiának tűnhet, ám egészen biztos, hogy nem visz minket sem a megküzdés, sem a megoldás irányába. Hosszú távon pedig egyértelműen káros hatással lesz az egyéni állapotunkra és a kapcsolatainkra is.

Nos, nálam nincs tabu téma! Vallom, hogy minden helyzetre létezik megoldás, amit a párkapcsolati tanácsadás keretein belül hatékonyan megtalálhatunk.

A kulcs az, hogy beszéljünk róla!

Mikor és kivel beszéljük meg a gondjainkat?

Rendszeresen hallom a hozzám forduló pártoktól, hogy már egy ideje húzzák, halasztják a párkapcsolati tanácsadó felkeresését. Ennek leggyakoribb oka az, hogy kellemetlennek tartják a „pszichológushoz járást”, valamint, ha rá is szánják magukat, igen nehezen tudnak azonosulni a párkapcsolati problémákhoz igazított pszichológiai foglalkozásokkal.

Párkapcsolati Tanácsadás Online

Van egy jó hírem! Azt gondolom, hogy legtöbb párkapcsolati krízis esetén nem a pszichológus az a személy, aki a leghatékonyabban tud segíteni. Egy párkapcsolati elakadás feloldása sokkal inkább egy tanulási folyamat: önmagunkról, társunkról, gyermekeinkről, aktuális élethelyzeteinkről. 

Tanulni pedig minden esetben felemelő lehetőség, amely által többé válhatunk. 

A párkapcsolati tanácsadás az elejétől a végéig egy olyan tanulási folyamat, amelyet tulajdonképpen mindenkinek végig kellene járnia.

Tabu témák,

…kényes kérdések,

…kemény élethelyzetek.

Vizsgáljuk és értsük meg ezeket, majd tanuljuk meg kezelni és megoldani őket!

A kemény témák

Vágjunk is bele a közepébe. Talán a legtöbb ember az intimitás témakörébe eső kényes témákra gondol először. Véleményem szerint például a saját nemünkhöz (is) való vonzódás vagy egyéb titkos vágyak nem tartoznak a kifejezetten kemény témák közé.

Persze temérdek dologról lehet beszélni, ami egy pár szexuális életét érinti. Egészen az alapoktól indulva fontos kérdés lehet, hogy a párkapcsolatban milyen szerepet tölt be az önkielégítés. Aztán egy nagy ugrással máris a nyitott házasság vagy épp egy swinger klubban megélt párcserés szex okozta nézeteltérés közepén találhatjuk magunkat.

Azonban, mint mondtam, a kemény témák nem itt kezdődnek. Egy-egy ügyfelemmel életüknek talán legmélyebb időszakában találkoztam párkapcsolati tanácsadóként, és értünk el jelentős fordulatokat például kemény drogok használatával kapcsolatban, illetve többszörös öngyilkossági kísérletek után. 

A gyermekkori verbális vagy fizikai bántalmazást, de legfőképp a szexuális abúzust sok esetben évtizedekig cipelik magukkal az emberek anélkül, hogy bárkivel megosztanák ezeket a mérhetetlenül nehéz terheket. Volt olyan ügyfelem, aki még a férjének sem mondta el gyermekkora legsötétebb pillanatait 20 éves házasságuk alatt.  

Beszélnünk kell a párkapcsolaton belüli erőszakról is. Talán elsőre elképzelhetetlen, ám még ebből a rettentően nehéz helyzetből is van kiút. Több esetben döntöttek úgy a párok a párkapcsolati tanácsadás, avagy a tanulási folyamat végére, hogy közösen folytatják az útjukat.




Persze az együtt maradás nem lehet kizárólagos célja a párkapcsolati tanácsadásnak. Gyakran érkeznek hozzám párok, akik már csupán a szétválásban kérnek tőlem segítséget. Ekkorra általában több körös próbálkozás van már a hátuk mögött, pszichológussal, párterápiával, kineziológussal, ám sikertelenül. Ha már valóban csak a különválás maradt, akkor nem kell félni ettől sem. A párkapcsolati tanácsadó a békés szétválásban is hatékony szerepet tud betölteni. A családban élő gyermekek helyzete is jelentősen stabilabb egy jól megtervezett különválás után, ha mindkét szülő szeretetben, békességben és nyugalomban neveli őket.

Sajnos rettentő gyakran okoz feldolgozhatatlannak tűnő sérülést egy párkapcsolatban a szenvedélybetegség, a pénzügyi feszültségek, a félrelépés, a gyermekvállalás kérdése vagy egy gyermek elvesztése

Bármilyen nehéz is, de akár otthon akár párterápián képesnek kell lenni beszélni a nehézségekről, annak érdekében, hogy előre haladhassunk! 

Biztosak lehetnek benne, hogy akármilyen témával érkezzenek is, nem fogok kikerekedett szemekkel nézni Önökre! 

Párkapcsolati tanácsadóként felvilágosult gondolkodásmóddal szemlélem a világot, számtalan kultúrát megismertem. Volt szerencsém éveket tölteni különböző országokban, így pontosan ismerem és átérzem azokat a nehézségeket is, amelyekkel a külföldön élő párok, családok szembesülnek.

Szakmai pályafutásom során szinte minden korosztály problémáival találkoztam, és álltam mellettük segítőként. Bizalmat szavaztak nekem cégvezetők, top managerek, mérnökök, orvosok és ügyvédek is. Bátran mondhatom, hogy mindenkivel megtalálom a közös hangot, ami a sikeres együttműködés és a hatékony párkapcsolati tanácsadás fontos alapfeltétele.

Hosszútávú megoldás

Nem hiszek a részleges eredményekben, csakis a hatékony és valódi megoldások működhetnek hosszú távon.

Térjünk vissza egy pár szó erejéig a már említett tanulási folyamatra. Mit is takar ez röviden?

A párkapcsolati konfliktusok mögött számos elakadás állhat. A kommunikációs problémák okozta viták, a gyermeknevelési kihívások és a minőségi idő beosztása mind tipikus nehézségnek tekinthető. 

A pályán eltöltött évek során kidolgoztam egy könnyen és egyszerűen elsajátítható párkapcsolati tanulási folyamatot, amit természetesen minden esetben személyre szabottan alkalmazok, hiszen nincs két egyforma probléma, sem két egyforma párkapcsolat, házasság. 

Ehhez a párkapcsolati tanácsadás első lépéseként értő figyelemmel, empátiával fordulok a pár tagjai felé, ám ami a legfontosabb, hogy nálam nem “csak” meghallgatásra találnak, hanem hosszútávú és végleges megoldásra is.

Velem őszintén beszélhetnek bármiről, 100%-os titoktartás kötelez.

Tegyék meg az első lépést, és beszéljünk róla!