A párkapcsolati konfliktus természete

Egy tényt leszögezhetünk, hogy olyan párkapcsolat még nem született, ahol ne lett volna párkapcsolati konfliktus! Mindössze az a kérdés, hogy tudjuk e kezelni ezeket a párkapcsolati konfliktusokat. Illetve milyen mennyiségben vannak jelen a párkapcsolatunkban, házasságunkban?!
Természetesen vannak olyan párok, akiknél kevesebb konfliktus van, vannak olyanok, akiknél több. Viszont ismét feltehetünk kérdéseket, hogy mennyi az a konfliktus, amit el tud viselni a párkapcsolatunk, hogyan oldjuk meg, stb.?! Milyen jó lenne, ha erre egy mondattal lehetne válaszolni, de sajnos ez nem lehetséges.

Kompromisszumkereső stratégia

Itt jön képbe ez a szép hosszú szóösszetétel: kompromisszumkereső stratégia. Kinek jobb, kinek rosszabb. Persze ettől még senkit nem lehet jó vagy rossz embernek nevezni. Hiszen inkább arra kell rámutatni ebben az esetben, hogy kinek miben kell fejlődnie a párkapcsolatban.
A „Versengő” típus biztos nem fogja mindenre azt mondani, hogy „rendben, jól van”. Míg az „Alkalmazkodó” inkább, így van ezzel az „Elkerülő” típus is, bár ez a típus inkább hátérben marad. És nem szabad elfelejteni az „Együttműködő” típust sem, aki szinte mindenre azt mondja: „Én is úgy gondolom…”.
Sokan, joggal azt gondolhatnák, hogy amennyiben két „Versengő” típust hozz össze a sors, akkor vége mindenek. Talán el sem kellett volna kezdeni.
A képlet nem ilyen egyszerű ebben az esetben sem.

Változtatni kell

Ezért nagyon fontos, ha emelkedett szinten vannak a párkapcsolatban, házasságban a konfliktusok, akkor változtatni kell. Méghozzá a megfelelő stratégia használaton, amiben az érdekek nem sérülnek. A határozott személyiség képes lesz bizonyos helyzetekben engedni, viszont a határozatlanabb is megtanul a sarkára állni, amikor a szükség azt követeli.
A tanulás nem minden esetben lehetséges, még a XXI. században sem, online vagy autodidakta módón. Ilyenkor érdemes párkapcsolati tanácsadó segítségét kérni.

A tanulás szerepe a párkapcsolati konfliktusban

Számtalanszor említést nyer, hogy nem akkor kell fogorvoshoz sem menni, amikor már átirányítanak a szájsebészetre. Hanem időben, amikor egyszerűbben, rövidebb idő alatt lehet az elmérgesedett helyzeteket megoldani.
Tanulni kell, egymást is tanulni, a stratégia használatot is tanulni. Ami egyáltalán nem megalázó, mivel a tanulás soha nem volt, s nem is lesz szégyen.
Éppen ezért, ne tegyük „tudatosan” tönkre a házasságunkat, párkapcsolatunkat. A legenyhébb lejtő elején, nyugodt szívvel keressenek fel egy jól képzett párkapcsolati-, házassági tanácsadót.
Azt azonban szükséges leszögezni, hogy nem személyek vagy személyiségek megváltoztatásról van szó. Hanem a szó szoros értelmében, a megfelelő kommunikáció, hozzáállás elsajátításáról.
Ezért egyenesen el lehet felejteni ezeket a mondatokat: „Én már negyven múltam, engem nem lehet megváltoztatni!” – „Tíz éve házasok vagyunk, úgy sem fog már megváltozni!”.

Megoldás: Nagyon fontos a korai felismerés, a párkapcsolati probléma beazonosítása, párterapeuta segítéségét kérni, amíg nem késő.

Módszer, amit eredményesen használok

Számtalanszor szükség lehet az életben, párkapcsolatban, egy segítő kézre. Párkapcsolati és házassági tanácsadói képzések elvégzését követően olyan tudás birtokába kerültem, amivel hatékonyan, gyorsan, illetve magas szinten tudok azon pároknak segíteni, akik éppen nem találják a megfelelő utat, elfáradtak, esetleg kiégtek. Segítek a helyes útra visszatalálni, a sérelmeket feldolgozni, a boldogságot újra megélni.

Segítséget kérni nem szégyen, az élet ezernyi szegletében szükség lehet rá, ezért, amennyiben párkapcsolati problémákkal áll szemben, nyugodt szívvel keressen meg.

Szlogenem: „Esély a párkapcsolatnak, esély a harmonikus életre.”

Cikk megosztása:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

WordPress PopUp Plugin